egy extra hét Mo-n
2006.június 12, kedd
Reggel mentem a reptérre. Kicsit elszámoltam magam, mert azt hittem, hogy később indul a gépem, mint ahogy. De még így is 1 órával hamarabb kint voltam, mint az indulási időpont. Persze a gép késett 30-40 percet, szóval én már előre sejtettem, hogy ez lesz :)
Bologna-ban landoltam, kb. 2 órát kellett várnom a következő vonatig. Sajnos az olasz gentleman-emmel nem sikerült találkozni, dolgoznia kellett. :(
Fél 4 körül indult a vonat Bolzanoba, 8-kor már meg is érkeztem.:)
2006.június 10-11, szombat-hétfő
Szombaton anyuval bementünk a városba vásárolni. Persze szakadt az eső, 12 fok volt, majd megfagytunk. Alig tudtunk venni valamit is. :(
Délutánra néha előbújt a napocska is. Megint mentem epret szedni. Este jöttek Andiék, kimentünk Mamihoz a temetőbe, Andi megmutatta a lakását, meg nálunk vacsiztunk.
Vasárnap, hétfőn sütöttünk-főztünk anyuval: pogácsát, epres- és csokis muffint, rétest, stb.
Vasárnap délután meglátogattam Max-ot is. :) Jó volt már látni őt is. Remélem, hogy gyorsan meg is gyógyul, és kiengedik a kórházból.
Hétfőn még egy cseresznyeszedést is besűrítettem, mert azt is kellett hoznom.:)
Estefelé mentem Bp-re, találkoztam Orsival, segített elcipelni a táskám. Útközben beültünk vacsizni a Nyugatinál. Megint tesóméknák aludtam.
2006.június 9, péntek
Reggel taliztam Ildivel, megittunk egy kávét, aztán elmentem megcsináltatni a magyar diákomat. Ezután elsétáltam a parlamenthez, kicsit élvezni a látványt. :) De hogy a poén se maradjon el, megkérdeztem valakit, hogy hol van a legközelebbi metrólejáró. Természetesen egy olasztól sikerült megkérdeznem. :))) Ezek után hazamentem Szfvárra. Persze senki nem volt otthon, kulcsom persze nem volt. Így rögtön egy kerítés-mászással kezdhettem. De egy hegymászónak ez ugye meg sem kottyan! :)))
Délután már epret szedtem. Persze a szúnyogok agyon csipkedtek, a csalánról nem is szólva...
2006.június 6-8, kedd-csüt.
Korán reggel utaztam Szegedre, Éva barátnőmnél hagytam a csomagom, aztán rohantam a Tisza Szállóba szobát foglalni. Hál' Istennek volt is hely 2 éjszakára. Mindezek után mentem az egyetemre, beszéltem az egyik tanárral, aki az Erasmus-os ösztöndíjat intézi. Véletlen összetalálkoztam Józsikával is az egyetemen. FZ-hez akartunk menni, de nem volt az irodájában. Végül vele is összefutottunk. Kb. 1 órát voltunk nála, elmeséltük mi van velünk, aztán Józsikával elmentünk ebédelni. Nagyon fincsi volt. :) Nyam-nyam. :)
Szerdán iszonyatosan fájt a hasam, még az erőm is elhagyott. Vszinű a tegnapi kajcsi miatt. Így a reggeli svédasztalos reggelit is ki kellett hagynom. :( Csak egy teát bírtam meginni...
Délután megtartottam a kiselőadást a bolzanoi egyetemről. A nap többi részét Józsikával töltöttem. Aztán találkoztam Évivel is, beültünk inni vmit.
Csütörtök már egy kicsit jobban voltam, reggel kicsit körbesétáltam a várost, tartottam még egy kiselőadást, még picit találkoztam Józsival is aztán délután mentem Bp-re. Megint tesómnál aludtam.
2006. június 5., hétfő
Reggel 6-kor mentem Velencébe, kb. 3 órát töltöttem ott. 1 körül kellett mennem a reptérre. Persze a buszosok sztrájkoltak 1-ig, de mákomra jött is a busz 1-kor. Bolzanoban 22 fok volt, Velencében 25, gyönyörű napsütéssel, viszont Budapesten nagyon hideg volt, csak 17 fok. Majd' megfagytam. MCS kijött elém a reptérre, hazavitt Szfvárra, lecsekkolta a laptop-om, aztán együtt visszamentünk Bp-re. Elmetünk kajcsizni egy jót, utána elvitt tesómékhoz.


0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home