Trento
Olaszóra után mentünk (V és én) Trentóba egy szemináriumra. Délután 1-kor érkeztünk meg, az állomásról rögtön ki is szúrtunk egy Mausoleumot, ahova el akartunk menni. Mivel túl messzinek tűnt, a túrát a szeminárium utánra hagytuk. Felültünk az első buszra, ami az egyetemre vitt. Az infó tanszék gyönyörű helyen van, egy zöldellő szőlőhegyen! :) Mivel nem tudtuk hol lesz az előadás, így kérdezősködtünk, de csak ide-oda küldözgettek, mire mondtak egy teremszámot is. Persze a terem üres volt. De szerencsere találkoztunk az egyik bolzanoi prof-fal, aki aztán kiderítette, hogy melyik a helyes terem. Mi persze már reménykedtünk, hogy elmarad, és mehetünk várost nézni. :) De ahogy beléptünk a terembe, csak reménykedtem, hogy ez csak egy vicc. De sajna nem az volt. A prof-nak olyan vékony hangja volt... csak sipákolni tudott szegény. És úgy artikulált még hozzá, hogy majd kiestek a fogai. :) (tudom, gonosz vagyok :D)
Az előadásnak 4-kor lett vége, mi gyorsan spuriztunk is a buszhoz, amíg várakoztunk, addig visszanéztük a videót, amit a profról készítettem. :)
Aztán végül a belvárosban sétálgattunk, fagyiztunk, élveztük a napos délutánt. :)
Ismét megpróbálkoztunk eljutni a Mausoleumhoz, de nem találtuk meg a helyes útvonalat. Aztán véletlen ránéztem az órámra, és 15 percünk maradt a vonatinduláig, az állomás persze nem a szomszédban volt. Rohantunk tehát az állomásra, szegény V-nek már napok óta fáj a lába, és csak sántikálni tud. De hogy elérjük a vonatot, kitett magáért rendesen. Ahogy felszálltunk, indult is a vonat.
Este fél 9-kor volt egy gyűlés a koliban. A kolivezető beszélt a húsvét vallásos oldaláról, aztán páran elmesélték milyen húsvéti szokásaik vannak náluk -> pl. USA-ban, Finnországban, Litvániában, stb. Elég érdekes volt. Utána a klubteremben megvendégeltek minket, tipikus olasz húsvéti sütemény (Colomba) várt minket az asztalon csokitojással, teával, üdítővel, és sok más finomsággal!:)


0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home