Snowdays
március 2., csütörtök
Ma délután kezdődtek a sínapok. Este 6-kor vacsiztunk a menzán, aztán 5 busszal, 250-en mentünk az egyik síterületre (Meran 2000). Minden 2. ember kapott egy szánkót. Én F-fel, egy német lánnyal szánkóztam együtt. Egyikőnk sem szánkózott még ilyen pályán, azt sem tudtuk hogyan kell irányítani a szánkót. Szóval az első csúszásunk katasztrofális volt. Én is fékeztem, így mind a kettőnket betakart a hó. Arcunk – fülünk, orrunk, szánk és a nyakunk tele lett hóval, majd egy másik szánkóba durrantottunk bele. Onnantól kezdve rájöttem hogyan lehet irányítani. :) De jó huplis volt az út végig, a fenekemet jól szétverte. De ez még nem tántorított vissza minket, csúsztunk még kétszer. Viszont az utolsó csúszás nagyon rossz volt, mert addigra már teljesen ki volt csúszkálva a pálya, és olyan hullámos volt, hogy csak ugratásokból állt. A karambolozásokból is jópár szép foltot szereztem.
Ezután mentünk a bárba, ott felmelegedtünk, este 2-kor indultunk hazafele. 3-kor már ágyban voltam.
március 3., péntek
7.30-kor keltem, mentem reggelizni, 8.30-kor ment az első busz Carezzaba, egy másik sípályára. Már nagyon vártam ezt a napot, mert snowboardozni akartam, és most volt rá lehetőség kipróbálni, és ráadásul tanárral. A pályán végre megtaláltam a tanárt (MC), hármónkat kellett volna tanítania, de az egyiket én nem is láttam, a másik meg azt mondta, hogy ő nem teljesen kezdő, ezért ő inkább megy egyedül. Másfél órát gyakoroltunk, utána mentünk ebédelni, aztán kezdődött egy verseny, amin MC-nek segíteni kellett. Én napoztam egy kicsit, aztán elkezdtem megint gyakorolni a snowboardot. A, a lakótársam segített egy kicsit. :) Később megint jött MC, és még gyakorolt velem másfél órát. Közben persze jókat nevettünk. Csináltam hóangyalkát is párszor. Na meg mikor a kezet fogtam, sikerült a fordulás, mikor nem, akkor rögtön estem. A végén már csak a kesztyűjét fogtam, meg ő is épphogy, mert közben lassan kihúzta a kezét...:) Este 6-kor indultunk vissza Bolzanóba, vacsiztunk a menzán, este 11-kor meg mentünk a buliba. Ott találkoztam is megint MC-vel, táncoltunk is. :) 1.30-3.00-ig a bárban kellett dolgoznom, én voltam a csapos. :) De elég gáz volt az egész, mert mire én ugye odakerültem, addigra semmi alkohol nem maradt szinte, és persze mindenki alkoholt kért. Na de én pár perccel azért hamarabb leléptem, mert már elegem volt. :)
március 4., szombat
Reggel 7-kor keltem, mentem reggelizni. Hát mondani sem kell, én voltam az első. Fél 9-kor találkoztam a többiekkel az egyetem előtt, de még szinte senki nem volt ott. Még visszaugrottunk a koliba egy kicsit, aztán 9 után nem sokkal mentünk Trafoiba. Az út 2 órás volt. A többiek már kezdtek is a röplabdával, mi meg csúszkáltunk minisível, amire rá lehet ülni, meg gumikerekekkel. 3-ig még minden rendben is volt, de aztán jött a nap csúcspontja, legalábbis nekem. Több gumikereket összekötöttünk, aztán csúsztunk le a dombon. De az kitért az útról, és meglehetősen rossz helyen landoltunk. Kb. 1 métert zuhantunk, és a hófal mögött/alatt padok, asztalok voltak. Hát én mindent taroltam, a többiek meg felettem, mellettem repültek, ill. rajtam mentek keresztül. MC csak egy nyugágyat tört szét. Én a fejemmel találtam el egy pad szélét. Mákomra a halántékomat ütöttem, és nem a szememet.
A következő 2 óra csak szenvedés volt nekem, mert a következő busz csak 5-kor ment vissza Bolzanóba. A szemem persze jól feldagadt, bekékült, piros is volt... MC meg ápolgatott, meg hozta a havat, amivel jegeltem a fejem.
Este 8-kor elmentünk egy étterembe vacsorázni. A kolitársamékkal mentünk, meg azokkal, akik szintén itt voltak a sínapokon. Nagyon finomat ettünk. :)
A mai partit mind a ketten kihagytuk, és a ruhatárban sem kellett dolgoznom.


0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home