Bolzano 2006

15 március, 2006

Nővérkém esküvője

2006. március 11., szombat
Az egész hét az esküvői előkészületekkel telt el. Anyuval egyfolytában sütöttünk-főztünk. Persze minden tökéletesen sikerült. Pénteken már érkeztek a más által készített sütemények. Nem győztünk meózni, hogy kirakhatóak-e az asztalra ;) Eszméletlen sok sütemény összegyűlt.
Szombaton végül minenki korán kelt, én cak mértékkel, mivel nekem nem kellett mennem kozmetikushoz, én már egy héttel hamarabb megoldottam. Délután 3 körül kezdődött a lány-kikérés, aztán mentünk a városházára, a házasságkötésre. Ez viszonylag hamar lezajlott, a templomi esküvőre kellett vagy fél órát várni. Ez nem is lett volna probléma, ha melegebb lett volna legalább a templomban... De nem :( Az egybaadás eleggé katonásra sikerült, mert a pap így szólt a néphez: "Most mindenki üljön le! A padokban is! Itt is!" Ez az "itt is" az egybekelendőknek, ill. a tanúknak szólt. :) Aztán a ceremónia után mentünk az étterembe. Ott még az ifjú párnak meg kellett oldani pár feladatot (farönkfűrészelés), ill. be kellett bizonyítani, mennyire szeretik egymást (tányértörés, sóskenyér-evés). Mindezek után bemenekültünk az étterembe, mert kint már mindenki megfagyott. Aztán végre eljött a vacsora ideje. :) Jót lakomáztunk, volt finom borsós húsleves, aztán pörkölt nokedlivel, majd rizs, zöldségköret rántott husikkal. Minden finom volt :) Aztán meg süti, minden mennyiségben. Ezek után tánc, tánc és tánc, ill. megint csak játékok, feladatok.:) Az ifjú arának meg kellett etetnie az urát, persze megnehezítve -> mindenki látott mindent, kivéve ők, mit csinálnak. :) Volt egy apás-anyás játék is, ahol 5 emberke (köztük én is, mint keresztanya) egyfolytában rohangált, főleg a "gyerek", mert már túl sokat ettek, és gondolták, le kell dolgozni. A többiek meg csak híztak a nevetéstől. :)
A partyról mi "szervezők" fél 6-6 körül jöttünk el, hozzá kell tennem, hogy az utolsó fél-1 órában én csak sütit pakoltam...
Így volt, nem így volt, de minden nagyon szép volt. ;)